Tündérszépek – 2022

Immár ötödik alkalommal indult útjára a Tündérszépek országos szépségverseny, amelyre még jelentkezhetnek a lányok. A szépségverseny a regionális fordulóval kezdődik. Ide maximum ötvenen juthatnak be a szakmai zsűri döntése nyomán, így nem érdemes halogatni a jelentkezést. Idén 18-35 év közötti szépségek nevezhetnek az országos megméretésre. A dicsőség mellett, hogy ők képviselhetik szűkebb hazájukat a fináléban, értékes nyeremények és élmények is várják a Tündérszépeket.

Eisam Eldeen Semira
26, Székesfehérvár

– Székesfehérváron születtem, és nőttem fel. A Budapesti Gazdasági Egyetemen végzem tanulmányaimat Nemzetközi tanulmányok szakon, mellette egy játékfejlesztő cégnél dolgozom. Van egy huskym, Kyra. Hobbijaim nagy részét vele űzöm: futás, túrázás. Utazás a lételemem, amikor csak tehetem útnak indulok. A versenyre utolsó pillanatban sikerült jelentkeznem a barátaim unszolására. Részvételemmel remélem egy kicsit hozzásegítem az embereket egy nyitottabb látásmód kialakításában.

A 26 éves Semira 165 cm magas, és a Kos csillagjegyében született. Kedvenc ételei közé tartoznak a szudáni ételek, spaghetti alle vongole, és minden ami olasz. Kedvenc itala pedig az almafröccs. Nincs konkrét kedvenc zenéje, a hangulata határozza meg éppen mit is hallgat. Parfümök terén a Carolina Herrera – Good Girl illata varázsolja el. 

Tündérszépek – 2022