Tündérszépek – 2022
Immár ötödik alkalommal indult útjára a Tündérszépek országos szépségverseny. A legszebbeket a zsűri juttatta a döntőbe. Az olvasók szavazatai alapján pedig egy lány csatlakozhatott a döntősök mezőnyéhez. A közönségdíjas Algács Lia lett. A második számú udvarhölgy címet Mezei Virág szerezte meg. Az első számú udvarhölgy pedig Türmer Zsófia lett. A királynői korona pedig a Szigetszentmiklósról érkező Hegyi Zsanett fejére került. A szavazók között meghirdetett nyereményjáték nyertesei, akik egy-egy két főre szóló wellnessutalvánnyal gazdagodtak: Sz. László, H. K. Anikó Anna, R. Viktorné.
Oláh Melánia vagyok, 19 éves tanuló. Kezdő modell vagyok, nemrég csöppentem ebbe a világba, ezért gondoltam, hogy itt is megmutatom magam. Szabadidőmben szeretek olvasni és edzeni, hogy formában tartsam magam.
Melánia 174 centiméter magas, csillagjegye ikrek. Kedvenc étele a carbonara spagetti, kedvenc itala pedig a narancslé. Kedvenc dala Lil Peep – Broken Smile, kedvenc parfümje pedig Ariana Grande Cloud illata.