„Muszáj látniuk a koporsót, hogy megértsék, eltemettük az anyjukat!” – így helyezik végső nyugalomra a meggyilkolt kézilabdást
A temetésen az árván maradt gyerekek is részt vesznek.
Immár ötödik alkalommal indult útjára a Tündérszépek országos szépségverseny. A legszebbeket a zsűri juttatta a döntőbe. Az olvasók szavazatai alapján pedig minden régióból egy lány jutott a következő körbe, melynek a győztese Algács Lia lett, ő csatlakozhat a döntősök mezőnyéhez. A tét nem kicsi, hiszen a Tündérszépek győztese, vagyis a szépségkirálynő 1 éves OMODA 5 személyautó használatot nyer, valamint kozmetikai szépségcsomagot és mobiltelefont is kap ajándékba. Az országos döntő szeptemberben kerül megrendezésre.
„Muszáj látniuk a koporsót, hogy megértsék, eltemettük az anyjukat!” – így helyezik végső nyugalomra a meggyilkolt kézilabdást
A temetésen az árván maradt gyerekek is részt vesznek.
Letartóztatták a nőt, aki egy bokor mögött szülte meg a babáját, otthagyta meghalni
A héten vitték be kihallgatásra.
Korábbi fordulók
Korábbi versenyek