Immár ötödik alkalommal indult útjára a Tündérszépek országos szépségverseny, amelyre még jelentkezhetnek a lányok. A szépségverseny a regionális fordulóval kezdődik. Ide maximum ötvenen juthatnak be a szakmai zsűri döntése nyomán, így nem érdemes halogatni a jelentkezést. A dicsőség mellett, hogy ők képviselhetik szűkebb hazájukat a fináléban, értékes nyeremények és élmények is várják a Tündérszépeket. Április 29. 10:00 és május 30. 23:59 között a szavazók minden vármegyében egy 2 főre szóló wellnesshétvégét nyerhetnek. A játék részleteit itt találja.

Kurucz Vivien

Vecsés, 22 éves

5,39 pont

Vivien 22 éves és Vecsésen él. Fiatal kora ellenére már komoly beosztásban dolgozik, a párja autókereskedelmi cégének az ügyvezetője. Emellett pedig hostess koordinátorként is dolgozik. Imád sportolni, edzőterembe jár, hip-hopot táncol, valamint a rúdtánc is komoly hobbija lett. A Tündérszépek országos szépségversenyre azért adta be a jelentkezését, mert kihívásnak érezte, és kíváncsi rá, hogy meddig jut. De mindenképp egy jó élményszerzésnek gondolja a versenyt. Vivien 163 cm magas, csillagjegye Skorpió, a kedvenc étele a cukkinis tészta, kedvenc itala a víz. Ha zenéről van szó, Bad Bunny dalai kerülnek elő nála a legtöbbet, illatban Carolina Herrera Good Girljét preferálja. 

Szavazat leadása
Értékeld a jelöltedet:

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

Egy jelöltet csak egyszer értékelhetsz naponta.

szavazat sikeresen leadva

Kurucz Vivien köszöni, hogy értékelted!

Ha szeretnéd, hogy Kurucz Vivien nyerjen, oszd meg az adatlapját és értékeld holnap is!
ma már nem szavazhatsz

Kurucz Vivien köszöni, hogy értékelted!

Ha szeretnéd, hogy Kurucz Vivien nyerjen, oszd meg az adatlapját és értékeld holnap is!

További versenyzők

Korábbi versenyek