„Micsoda nap” – kipakolt mellekkel keltett nagy feltűnést Szabó Zsófi
Már az is dögös, ahogy készülődik!
Immár ötödik alkalommal indult útjára a Tündérszépek országos szépségverseny. A legszebbeket a zsűri juttatta a döntőbe. Az olvasók szavazatai alapján pedig egy lány csatlakozhatott a döntősök mezőnyéhez. A tét nem kicsi, hiszen a Tündérszépek győztese, vagyis a szépségkirálynő 1 éves OMODA 5 személyautó használatot nyer, valamint kozmetikai szépségcsomagot és mobiltelefont is kap ajándékba. Az országos döntőben szeptember 2. és 26. között adhatják le értékeléseiket olvasóink.
A soproni Magyar Dóra 22 éves, a kos csillagjegyében született. A 175 centimétes magas lány kedvenc étele a kézműves hamburger, kedvenc itala pedig a limonádé. Kedvenc előadója az Imagine Dragons, míg a kedvenc parfümje a Giorgio Armani My Way. Dóra idén államvizsgázik a győri Széchenyi István Egyetemen, logopédia szakirányon. Hobbija az utazás. Amikor nem tanul, akkor imád zenét hallgatni, futni, és konditerembe járni. Szeret sok időt együtt tölteni a családjával és a barátaival. A versenyben szerinte a tökéletes mosollyal és a kisugárzással lehet kitűnni. Dóra örömmel jelentkezett a Tündérszépek versenyre, szeretne a jövőben modellkedéssel foglalkozni. Nyáron több fotózáson is kipróbálja majd magát, szeretné elkezdeni építeni modell karrierjét.
Magyar Dóra
22 Sopron
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
Egy jelöltet csak egyszer értékelhetsz naponta.
Magyar Dóra köszöni, hogy értékelted!
Magyar Dóra köszöni, hogy értékelted!
„Micsoda nap” – kipakolt mellekkel keltett nagy feltűnést Szabó Zsófi
Már az is dögös, ahogy készülődik!
Hoppá: melltartó nélkül kapták lencsevégre Vajna Timit
A modell fotói felforrósítják a hűvös őszi napokat.
További versenyzők
Schneider Szonja
21
Pécs
Zsanai Mia
20
Siófok
Fóris Andrea
18
Salgótarján
Sümeghy Laura
18
Szeged
Dakó Gréta
20
Kecskemét
Balog Vivien
21
Szombathely
Gősi Gabriella
18
Sárszentlőrinc
Mezei Virág
21
Orosháza
Csorba Petra
23
Csép
Tóth Evelin
27
Murakeresztúr
Orosz Viktória
22
Szerencs
Kohán Anita
34
Budapest
Horváth Lilla
18
Dunaújváros
Leskó Panna
19
Gyöngyös
Roskó Bianka
20
Nyírkarász
Algács Lia
18
Győr
Cserneczky Laura Anna
22
Pápa
Fekete Fanni
22
Hajdúböszörmény
Palik Bianka
21
Budapest
Hegyi Zsanett
21
Szigetszentmiklós
Türmer Zsófia
18
Törökszentmiklós
Korábbi fordulók
Korábbi versenyek