Immár ötödik alkalommal indult útjára a Tündérszépek országos szépségverseny, amelyre még jelentkezhetnek a lányok. A szépségverseny a regionális fordulóval kezdődik. Ide maximum ötvenen juthatnak be a szakmai zsűri döntése nyomán, így nem érdemes halogatni a jelentkezést. A dicsőség mellett, hogy ők képviselhetik szűkebb hazájukat a fináléban, értékes nyeremények és élmények is várják a Tündérszépeket. Április 29. 10:00 és május 30. 23:59 között a szavazók minden vármegyében egy 2 főre szóló wellnesshétvégét nyerhetnek. A játék részleteit itt találja.

Rézműves Lara

Isaszeg, 18 éves

3,23 pont

Laura, vagyis ahogy inkább szereti: Lara éppen csak 18 éves, de már tudja, mi szeretne lenni, ha saját lábára kell majd állnia. Az Isaszegen született lány imádja a divatot, de a kortársaival ellentétben, ez nem merül ki az öltözködésben. Ő ugyanis divatmenedzsmenttel szeretne foglalkozni, illetve előtte persze tanulni. A célja eléréséhez most még kereskedelem-marketing szakra jár, hogy megalapozza a tudását álommunkájához. De nemcsak a tanulás és a karrierépítés teszi ki a fiatal lány mindennapjait. Imádja a latin táncokat. Lara magassága 160 cm, csillagjegye Oroszlán, kedvenc itala a málnás limonádé, étele a pad thai. Weeknd dalait szereti és a Baccarat illatát.

Szavazat leadása
Értékeld a jelöltedet:

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

Egy jelöltet csak egyszer értékelhetsz naponta.

szavazat sikeresen leadva

Rézműves Lara köszöni, hogy értékelted!

Ha szeretnéd, hogy Rézműves Lara nyerjen, oszd meg az adatlapját és értékeld holnap is!
ma már nem szavazhatsz

Rézműves Lara köszöni, hogy értékelted!

Ha szeretnéd, hogy Rézműves Lara nyerjen, oszd meg az adatlapját és értékeld holnap is!

További versenyzők

Korábbi versenyek