Immár ötödik alkalommal indult útjára a Tündérszépek országos szépségverseny, amelyre még jelentkezhetnek a lányok. A szépségverseny a regionális fordulóval kezdődik. Ide maximum ötvenen juthatnak be a szakmai zsűri döntése nyomán, így nem érdemes halogatni a jelentkezést. A dicsőség mellett, hogy ők képviselhetik szűkebb hazájukat a fináléban, értékes nyeremények és élmények is várják a Tündérszépeket. Április 29. 10:00 és május 30. 23:59 között a szavazók minden vármegyében egy 2 főre szóló wellnesshétvégét nyerhetnek. A játék részleteit itt találja.

Szabó Vanda

Budapest, 20 éves

2,23 pont

A 20 éves Szabó Vanda gyerekkora óta vonzza a szépségversenyek világa, mégis a Tündérszépek az, ahol először megméretteti magát. Az egyetemista lánynak ennek ellenére nem az a legnagyobb álma, hogy modell vagy influenszer legyen, sokkal inkább csábítja egy nemzetközi karrier lehetősége, ugyanis francia szakra jár. Emellett egy ruhaboltban dolgozik eladóként, szabadidejében pedig imádja a videójátékokat és a fantasy könyvek világát, teljesen bele tud feledkezni egy-egy misztikus történetbe. Kedvenc étele a carbonara, az olaszok egyik kedvenc tésztaétele. Ennek tudatában kissé meglepő, hogy nem a csizma alakú ország a kedvence, sokkal inkább Görögországba vágyik vissza, az ottani vakációja volt a legemlékezetesebb.

Szavazat leadása
Értékeld a jelöltedet:

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

Egy jelöltet csak egyszer értékelhetsz naponta.

szavazat sikeresen leadva

Szabó Vanda köszöni, hogy értékelted!

Ha szeretnéd, hogy Szabó Vanda nyerjen, oszd meg az adatlapját és értékeld holnap is!
ma már nem szavazhatsz

Szabó Vanda köszöni, hogy értékelted!

Ha szeretnéd, hogy Szabó Vanda nyerjen, oszd meg az adatlapját és értékeld holnap is!

További versenyzők

Korábbi versenyek