Nincsenek szavak: három angyalarcú kislányt gyilkolt meg az édesanyjuk
A nő később öngyilkosságot követett el.
Immár ötödik alkalommal indult útjára a Tündérszépek országos szépségverseny. A legszebbeket a zsűri juttatta a döntőbe. Az olvasók szavazatai alapján pedig egy lány csatlakozhatott a döntősök mezőnyéhez. A tét nem kicsi, hiszen a Tündérszépek győztese, vagyis a szépségkirálynő 1 éves OMODA 5 személyautó használatot nyer, valamint kozmetikai szépségcsomagot és mobiltelefont is kap ajándékba. Az országos döntőben szeptember 2. és 26. között adhatják le értékeléseiket olvasóink.
Petra a mérleg jegyében született, kedvenc étele a limonádl, itala a burgonyás lángos. Imádja az Imagine Dragons-tól a Beleiver című dalt, parfümben a Chanel Chance-re esküszik.
Pedagógus, a gyerekek nagyon közel állnak a szívéhez. Kiskorában a dédmamája sokszor mondta, hogy elindulhatna egy szépségversenyen. Természetesen a nagymamák mindig elfogultak az unokáikkal, de a sok ösztönzés miatt ez a tétel is felkerült a bakancslistájára. Többek között ez motiválta az indulásra, illetve a színpad szeretete, amely az egyetemi évei alatt is fontos szerepet játszott az életében, bikini fitnessz versenyzés formájában.
Csorba Petra
23 Csép
Nincsenek szavak: három angyalarcú kislányt gyilkolt meg az édesanyjuk
A nő később öngyilkosságot követett el.
„Gyönyörűség!” Falatnyi ruhában villantotta meg lábait Stana Alexandra
A gyönyörű táncosnő fotója mindenkit elvarázsolt.
További versenyzők
Dakó Gréta
20
Kecskemét
Orosz Viktória
22
Szerencs
Mezei Virág
21
Orosháza
Horváth Lilla
18
Dunaújváros
Hegyi Zsanett
21
Szigetszentmiklós
Tóth Evelin
27
Murakeresztúr
Gősi Gabriella
18
Sárszentlőrinc
Sümeghy Laura
18
Szeged
Balog Vivien
21
Szombathely
Magyar Dóra
22
Sopron
Palik Bianka
21
Budapest
Kohán Anita
34
Budapest
Schneider Szonja
21
Pécs
Fekete Fanni
22
Hajdúböszörmény
Leskó Panna
19
Gyöngyös
Türmer Zsófia
18
Törökszentmiklós
Fóris Andrea
18
Salgótarján
Cserneczky Laura Anna
22
Pápa
Zsanai Mia
20
Siófok
Roskó Bianka
20
Nyírkarász
Algács Lia
18
Győr
Korábbi fordulók
Korábbi versenyek