Egy elvált anya vallomása: „A barátom 19 évvel fiatalabb nálam, ilyen egészséges kapcsolatom még sosem volt”
Egyetlen dolog zavarja csak a középkorú nőt a kapcsolatában.
Immár ötödik alkalommal indult útjára a Tündérszépek országos szépségverseny. A legszebbeket a zsűri juttatta a döntőbe. Az olvasók szavazatai alapján pedig egy lány csatlakozhatott a döntősök mezőnyéhez. A tét nem kicsi, hiszen a Tündérszépek győztese, vagyis a szépségkirálynő 1 éves OMODA 5 személyautó használatot nyer, valamint kozmetikai szépségcsomagot és mobiltelefont is kap ajándékba. Az országos döntőben szeptember 2. és 26. között adhatják le értékeléseiket olvasóink.
Viktória 22 éves 170 cm magas szerencsi lány, csillagjegye a kos. Középiskolai tanulmányai után egy önismereti útra indult, folyami hajókon dolgozott Közép-Európában, miközben számos kultúrát megismert, festői helyszíneken regénybe illő kalandokat élt át. A sport mindig is jelen volt az életében, imád jógázni. Az első fotózásán 18 évesen vett rész, egy ruházati üzletben kérték fel modellnek. Kedvenc ételei az olasz konyhából valók, imádja a mangó friss levét. Örök visszatérő zenei előadó számára Avicii, a „signature” illata pedig a Dior JAdore.
Orosz Viktória
22 Szerencs
Egy elvált anya vallomása: „A barátom 19 évvel fiatalabb nálam, ilyen egészséges kapcsolatom még sosem volt”
Egyetlen dolog zavarja csak a középkorú nőt a kapcsolatában.
Fedezd fel Magyarország legszebb tájait és látnivalóit: megnyílt a kiállítás a Magyarország 365 fotópályázat képeiből – galéria
A Magyarország 365 program pályázatán legjobbnak ítélt fotók közül válogatott grandiózus kiállítás ingyenesen látogatható.

További versenyzők
Roskó Bianka
20
Nyírkarász
Schneider Szonja
21
Pécs
Mezei Virág
21
Orosháza
Kohán Anita
34
Budapest
Sümeghy Laura
18
Szeged
Magyar Dóra
22
Sopron
Balog Vivien
21
Szombathely
Horváth Lilla
18
Dunaújváros
Leskó Panna
19
Gyöngyös
Gősi Gabriella
18
Sárszentlőrinc
Zsanai Mia
20
Siófok
Fekete Fanni
22
Hajdúböszörmény
Dakó Gréta
20
Kecskemét
Cserneczky Laura Anna
22
Pápa
Fóris Andrea
18
Salgótarján
Algács Lia
18
Győr
Türmer Zsófia
18
Törökszentmiklós
Csorba Petra
23
Csép
Palik Bianka
21
Budapest
Tóth Evelin
27
Murakeresztúr
Hegyi Zsanett
21
Szigetszentmiklós
Korábbi fordulók
Korábbi versenyek