Horror az iskolában: brutális kegyetlenséggel támadt osztálytársára egy tinédzser
Az eset kapcsán vizsgálatot indítottak.
Immár ötödik alkalommal indult útjára a Tündérszépek országos szépségverseny. A legszebbeket a zsűri juttatta a döntőbe. Az olvasók szavazatai alapján pedig egy lány csatlakozhatott a döntősök mezőnyéhez. A tét nem kicsi, hiszen a Tündérszépek győztese, vagyis a szépségkirálynő 1 éves OMODA 5 személyautó használatot nyer, valamint kozmetikai szépségcsomagot és mobiltelefont is kap ajándékba. Az országos döntőben szeptember 2. és 26. között adhatják le értékeléseiket olvasóink.
Anita jelenleg Budapesten él, de előtte kilenc évig élt Németországban. 2011-ben költözött ki, az elején egy kávézóban dolgozott, majd lakberendezőként helyezkedett el, és ott ragadt. Mióta hazajött, fotós és tartalomgyártó, de megmaradt a lakberendezés iránti szenvedélye. Emellett szeret főzni, és gourmet módon tálalni az elkészült ételeket. A Tündérszépek szépségversenyre azért jelentkezett, mert egy ilyen verseny eddig kimaradt az életéből. Korábban is gondolkodott már rajta, de az akkori párja nem örült volna neki, viszont most nincs, akit ez zavarjon. Anita 165 cm magas, csillagjegye Bika, kedvenc étéle a csülkös bableves és a töltött káposzta. Kedvenc itala az uborkás víz, illata a Byredo Balck Saffronja, és Jennifer Lopez dalait szereti a legjobban.
Kohán Anita
34 Budapest
Horror az iskolában: brutális kegyetlenséggel támadt osztálytársára egy tinédzser
Az eset kapcsán vizsgálatot indítottak.
„Micsoda nap” – kipakolt mellekkel keltett nagy feltűnést Szabó Zsófi
Már az is dögös, ahogy készülődik!
További versenyzők
Lévai Liliána
18
Budapest
Demeter Lívia
24
Budapest
Bodnár Klaudia
20
Budapest
Hildebrand Moira
19
Budapest
Lieber Fanni
27
Budapest
Varga Gabriella
24
Ócsa
Rákóczi Dorina
20
Budapest
Szabó Alíz
22
Tahitótfalu
Németh Petra Bíborka
20
Érd
Dávid Petra
35
Budapest
Daróczi Julianna
19
Felsőpakony
Szabó Patrícia
23
Pilisborosjenő
Bogár Brigitta Bettina
23
Vecsés
Rézműves Lara
18
Isaszeg
Kovács Katalin
23
Vecsés
Kovács Ágnes
20
Szigetmonostor
Kovács Boglárka
20
Biatorbágy
Járfás Lili Borbála
18
Budapest
Hegyi Zsanett
21
Szigetszentmiklós
Balla Nóra Veronika
19
Budapest
Kádár Andrea
20
Budapest
Kalmár Cintia
19
Fót
Mitoraj Virág Katalin
18
Tatárszentgyörgy
Galgóczi Klaudia
26
Budapest
Kurucz Vivien
22
Vecsés
Dispiter Janka
18
Érd
Besenyei Regina
25
Vác
Szabó Vanda
20
Budapest
Palik Bianka
21
Budapest
Göcze Dóra
21
Budapest
Koskár Alexandra Krisztina
28
Budapest
Hegyesi Vivien
27
Maglód
Légrádi Lilla Lea
26
Vecsés
Mocsár Virginia
20
Budapest
Gulya Anita
32
Budapest
Bar Metti
24
Budapest
Török Eszter
27
Budapest
Viski Vivien
32
Százhalombatta
Salamon Mira
19
Biatorbágy
Somogyi-Sziráki Tímea
19
Budapest
Tóth Natália Amira
19
Monor
Varga Patrícia Stella
29
Isaszeg
Molnár Amanda
20
Budapest
Vittmann Larina
20
Budapest
Korábbi versenyek