Immár ötödik alkalommal indult útjára a Tündérszépek országos szépségverseny. A legszebbeket a zsűri juttatta a döntőbe. Az olvasók szavazatai alapján pedig egy lány csatlakozhatott a döntősök mezőnyéhez. A közönségdíjas Algács Lia lett. A második számú udvarhölgy címet Mezei Virág szerezte meg. Az első számú udvarhölgy pedig Türmer Zsófia lett. A királynői korona pedig a Szigetszentmiklósról érkező Hegyi Zsanett fejére került. A szavazók között meghirdetett nyereményjáték nyertesei, akik egy-egy két főre szóló wellnessutalvánnyal gazdagodtak: Sz. László, H. K. Anikó Anna, R. Viktorné.

Koskár Alexandra Krisztina

Budapest, 28 éves

Alexandra 28 éves, 170 cm magas, és Budapesten él. Imádja a színházat, mint néző, és mint előadó is. Egy kisebb társulatnak is a tagja, a nézők rendszeresen láthatják a világot jelentő deszkákon. Profi, hivatásos színésznő szeretne lenni, de a kíváncsiság hajtotta, hogy meddig juthat el egy országos szépségversenyen. Alexandra csillagjegye Mérleg, kedvenc étele a lecsó, zöld teát iszik a legszívesebben. Zenében a musicaleket kedveli, illatban a virágos, édes illatokat. 

További versenyzők

Korábbi versenyek