Immár ötödik alkalommal indult útjára a Tündérszépek országos szépségverseny. A legszebbeket a zsűri juttatta a döntőbe. Az olvasók szavazatai alapján pedig minden régióból egy lány jutott a következő körbe, melynek a győztese Algács Lia lett, ő csatlakozhat a döntősök mezőnyéhez. A tét nem kicsi, hiszen a Tündérszépek győztese, vagyis a szépségkirálynő 1 éves OMODA 5 személyautó használatot nyer, valamint kozmetikai szépségcsomagot és mobiltelefont is kap ajándékba. Az országos döntő szeptemberben kerül megrendezésre.

Kovács Boglárka

Biatorbágy, 20 éves

Boglárka 20 éves és Biatorbágyon él. Jelenleg egy étteremben dolgozik, ami gyakran sok türelmet és rugalmasságot kíván meg az embertől, ugyanakkor számára a legnagyobb sikerélmény a pozitív vendégvisszajelzés. Jó érzés neki, látni, hallani, ha valaki kedvesen és pozitívan értékeli az érőfeszítéseket, amit nyújt felé. A Tündérszépek országos szépségversenyre egyrészt azért jelentkezett, mert a többi lányhoz hasonlóan ő is ki szerette volna próbálni magát, másrészt az élmény miatt, mert úgy véli, egy szépségverseny ennyi szép lánnyal csak is jó buli lehet. Bár még nem játszott el a gondolattal, de ha megnyerné, nem zárkózna el a modellkedéstől. Bogi 162 cm magas, csillagjegye Bika, kedvencei a sushi és a fröccs. Latin zenékre szeret táncolni, illatban az Yves Saint Laurent Black Opiuma a legjobb szerinte.

További versenyzők

Korábbi versenyek