Tündérszépek – 2024

Immár ötödik alkalommal indult útjára a Tündérszépek országos szépségverseny. A legszebbeket a zsűri juttatta a döntőbe. Az olvasók szavazatai alapján pedig egy lány csatlakozhatott a döntősök mezőnyéhez. A közönségdíjas Algács Lia lett. A második számú udvarhölgy címet Mezei Virág szerezte meg. Az első számú udvarhölgy pedig Türmer Zsófia lett. A királynői korona pedig a Szigetszentmiklósról érkező Hegyi Zsanett fejére került.

Szabó Vanda
20, Budapest

A 20 éves Szabó Vanda gyerekkora óta vonzza a szépségversenyek világa, mégis a Tündérszépek az, ahol először megméretteti magát. Az egyetemista lánynak ennek ellenére nem az a legnagyobb álma, hogy modell vagy influenszer legyen, sokkal inkább csábítja egy nemzetközi karrier lehetősége, ugyanis francia szakra jár. Emellett egy ruhaboltban dolgozik eladóként, szabadidejében pedig imádja a videójátékokat és a fantasy könyvek világát, teljesen bele tud feledkezni egy-egy misztikus történetbe. Kedvenc étele a carbonara, az olaszok egyik kedvenc tésztaétele. Ennek tudatában kissé meglepő, hogy nem a csizma alakú ország a kedvence, sokkal inkább Görögországba vágyik vissza, az ottani vakációja volt a legemlékezetesebb.

 

Tündérszépek – 2024