Tündérszépek – 2021
Immár ötödik alkalommal indult útjára a Tündérszépek országos szépségverseny. A legszebbeket a zsűri juttatta a döntőbe. Az olvasók szavazatai alapján pedig egy lány csatlakozhatott a döntősök mezőnyéhez. A közönségdíjas Algács Lia lett. A második számú udvarhölgy címet Mezei Virág szerezte meg. Az első számú udvarhölgy pedig Türmer Zsófia lett. A királynői korona pedig a Szigetszentmiklósról érkező Hegyi Zsanett fejére került. A szavazók között meghirdetett nyereményjáték nyertesei, akik egy-egy két főre szóló wellnessutalvánnyal gazdagodtak: Sz. László, H. K. Anikó Anna, R. Viktorné.
Panna Eperkének van egy 10 éves öreg cicája, aki számára olyan, mintha a testvére lenne. A szépség gyermekkora óta sportol és ez a mai napig fontos része az életének. Tavaly érettségizett, jelenleg pedig pénz- és számviteli ügyintézőnek tanul. Szereti az idejét hasznosan eltölteni, ilyenkor leginkább sportol, de kedvelt időtöltése a lovaglás is. Szeret szórakozóhelyekre járni és kirándulni is. Fotózáson már vett részt, viszont ez az első versenye. Szereti a kihívásokat, ezért jelentkezett.
Magassága 165 cm, a halak jegyében született. Kedvenc étele a szilvás gombóc, itala a limonádé. Kedvenc zenéje nincs, kedvenc parfümje a Police.