Tündérszépek – 2021
Immár ötödik alkalommal indult útjára a Tündérszépek országos szépségverseny. A legszebbeket a zsűri juttatta a döntőbe. Az olvasók szavazatai alapján pedig egy lány csatlakozhatott a döntősök mezőnyéhez. A közönségdíjas Algács Lia lett. A második számú udvarhölgy címet Mezei Virág szerezte meg. Az első számú udvarhölgy pedig Türmer Zsófia lett. A királynői korona pedig a Szigetszentmiklósról érkező Hegyi Zsanett fejére került. A szavazók között meghirdetett nyereményjáték nyertesei, akik egy-egy két főre szóló wellnessutalvánnyal gazdagodtak: Sz. László, H. K. Anikó Anna, R. Viktorné.
– Rendészeti szakközépiskolában végeztem. Jelenleg a saját vállalkozásom kiépítésén dolgozom. Nagyon szeretek utazni és olvasni – árulta el Dudoma Borbála, aki Gyuláról érkezett hozzánk. – Azért jelentkeztem a versenyre, mert sok dicséretet kapok, ezért úgy éreztem, hogy itt az ideje, hogy megmutassam magam egy szépségversenyen.
Borbála 160 cm magas és a Nyilas jegyében született. Kedvenc étele a bolognai, kedvenc itala pedig az almalé. Regard-Ride It című számát szokta leginkább hallgatni. A parfümök közül Paco Rabanne-Olympéa illatát kedveli a legjobban.