Pánik a lakótelepen, egymás mellett fekvő holttestekre bukkantak
Egy panelház mellett találtak rá a holttestekre.
Immár ötödik alkalommal indult útjára a Tündérszépek országos szépségverseny. A legszebbeket a zsűri juttatta a döntőbe. Az olvasók szavazatai alapján pedig egy lány csatlakozhatott a döntősök mezőnyéhez. A tét nem kicsi, hiszen a Tündérszépek győztese, vagyis a szépségkirálynő 1 éves OMODA 5 személyautó használatot nyer, valamint kozmetikai szépségcsomagot és mobiltelefont is kap ajándékba. Az országos döntőben szeptember 2. és 26. között adhatják le értékeléseiket olvasóink.
Petra Bíborka az Óbudai Egyetemre jár Gazdaságinformatika szakra, de emellett fotós-grafikus. Általában modelleket kap lencsevégre, és a Tündérszépek országos szépségversenyen ki szerette volna próbálni, hogy milyen a másik oldalon lenni. A fotózás a legnagyobb hobbija, de emellett sportol is, lejár edzeni és futóversenyeken indul, és szeret görkorcsolyázni. Imád utazni, eddig Velence volt a kedvenc hely a világban, ahová eljutott. Az alternatív gyógymódok terén igyekszik bővíteni a tudását, és őstörténeti előadásokra is jár. Sőt az autószerelés is érdekli. Van egy macskája, Puhapracli. Petra Bíborka 174 cm magas, csillagjegye Nyilas. Kedvenc étele a lasagne, kedvenc itala a Piña Colada, illatban a Primavera perfümöt kedveli. A BSW és T. Danny dalait szokta hallgatni.
Németh Petra Bíborka
20 Érd
Pánik a lakótelepen, egymás mellett fekvő holttestekre bukkantak
Egy panelház mellett találtak rá a holttestekre.
Horror az iskolában: brutális kegyetlenséggel támadt osztálytársára egy tinédzser
Az eset kapcsán vizsgálatot indítottak.
További versenyzők
Somogyi-Sziráki Tímea
19
Budapest
Hegyi Zsanett
21
Szigetszentmiklós
Hildebrand Moira
19
Budapest
Gulya Anita
32
Budapest
Rézműves Lara
18
Isaszeg
Lieber Fanni
27
Budapest
Dispiter Janka
18
Érd
Viski Vivien
32
Százhalombatta
Göcze Dóra
21
Budapest
Bar Metti
24
Budapest
Szabó Alíz
22
Tahitótfalu
Török Eszter
27
Budapest
Szabó Patrícia
23
Pilisborosjenő
Kovács Ágnes
20
Szigetmonostor
Balla Nóra Veronika
19
Budapest
Salamon Mira
19
Biatorbágy
Bogár Brigitta Bettina
23
Vecsés
Demeter Lívia
24
Budapest
Szabó Vanda
20
Budapest
Besenyei Regina
25
Vác
Lévai Liliána
18
Budapest
Daróczi Julianna
19
Felsőpakony
Mocsár Virginia
20
Budapest
Varga Gabriella
24
Ócsa
Kalmár Cintia
19
Fót
Kurucz Vivien
22
Vecsés
Molnár Amanda
20
Budapest
Rákóczi Dorina
20
Budapest
Kovács Katalin
23
Vecsés
Koskár Alexandra Krisztina
28
Budapest
Galgóczi Klaudia
26
Budapest
Kovács Boglárka
20
Biatorbágy
Járfás Lili Borbála
18
Budapest
Légrádi Lilla Lea
26
Vecsés
Vittmann Larina
20
Budapest
Dávid Petra
35
Budapest
Varga Patrícia Stella
29
Isaszeg
Kádár Andrea
20
Budapest
Bodnár Klaudia
20
Budapest
Mitoraj Virág Katalin
18
Tatárszentgyörgy
Kohán Anita
34
Budapest
Hegyesi Vivien
27
Maglód
Tóth Natália Amira
19
Monor
Palik Bianka
21
Budapest
Korábbi versenyek